A napokban felmelegedés várható, azonban ilyen kemény mínuszokban még mindig megéri elvégezni a vízmérők fagy elleni védelmét.
Az elmúlt pár nap leforgása alatt a Fővárosi Vízművek Zrt. közleménye szerint megközelítőleg 100 vízmérő egység rongálódott meg a rendkívüli hideg miatt.
Hogyan lehet a vízmérők elfagyását megakadályozni és mit lehet akkor tenni, ha már megtörtént a baj?
Legelső intő jel lehet az, ha megnyitva a csaptelepet a fürdőszobában a megszokotthoz képest jóval kisebb a vízsugár. Ha ezt tapasztalja, mindenképpen ellenőrizze a vízóra állapotát!
Ha a vízóra üveglapja törött, esetlegesen eldeformálódott a számlálólap akkor szinte biztosra veheti azt, hogy tönkre ment a vízóra, így azt cserélni kell.
Sajnos a vízmérő egységek fagy elleni védelméről minden esetben az ingatlantulajdonosnak kell gondoskodnia, éppen ezért, ha mégis elfagy a mérőóra, akkor a csere költsége az ingatlantulajdonost terheli.
Éppen ezért nem késő cselekedni, néhány óvintézkedés elvégzésével elejét vehetjük a mérő meghibásodásából keletkező plusz költségeknek valamint az ebből fakadó vízelfolyás költségétől (ami sajnos nem filléres dolog, ugyanis egy eltört vízvezetékből óránként annyi víz ömölhet a szabadba, ami egy család átlagos napi vízfogyasztását fedezi)!
Érdemes naponta ellenőrizni, hogy a vízóra aknában nincs-e víz, valamint azt is ellenőrizzük, hogy az aknafedél pontosan illeszkedjen az aknára.
Ha ez nem lenne elég, akkor ragasszunk hungarocell lapot az aknafedél aljára valamint, ha nem akarunk semmit a véletlenre bízni, érdemes a vízóra egységet is leszigetelni, egy igen egyszerű módszerrel: helyezzünk a vízmérő egységre lefele fordítva egy kartondobozt!
Abban az esetben, ha azt tapasztalja, hogy nagymértékben csökkent a víznyomás semmiképpen se melegítse külső eszközzel a vízórát vagy csöveket, ugyanis a hirtelen felmelegedő víz szétvetheti a vízórát!
Ha pedig áll az aknában a víz és szinte biztos abban, hogy csőtörés következett be a rendkívüli mínuszok következtében nincs más dolga, mint riasztani minket, hogy pár órán belül megszüntessük a kialakult helyzetet otthonában!